Augusztus - 17.

1994. augusztus 17. Szombat este. Kirpal utolsó darshanja


(részletek)
Az utolsó néhány hét folyamán a Mester egyre gyengébb és gyengébb lett. A július 26-án kezdődő négynapos ünnepség azzal ért véget, hogy a Mester több mint 1000 lelket avatott be. Ezt követően augusztus 1-jén beszédet tartott az indiai parlamentben. Mindez teljes figyelmet követelt és nyilvánvalóan hatalmas erőfeszítést. Az utóbbi években a Mester olyan sokat szenvedett, hogy azt gondoltuk, ez a betegség is megszűnik idővel. Utolsó darshan beszédjére már a szobája előtt, a tetőteraszon került sor. Fehér ágyon ült, néha lefeküdt, néha pedig beszélni is képtelen volt, csak nagy szünetekkel... Aggasztó percek következtek; a Mester levegőért kapkodott.

Feltették az első kérdést: "Mester, miért nem gyógyítod meg magad? Mindenható vagy."
Kirpal megismételte a kérdést: "Miért nem gyógyítod meg magad...?"
Aztán mosoly ragyogott fel az arcán, és kedvesen megkérdezte: "Ha kapnál valamit attól, akit szeretsz, megtagadnád-e, hogy elfogadd? Mondd meg. Ő miben reménykedik? Hogy boldogan elfogadod, amit ad."

Hosszú szünet következett, mert a Mester köhögött. Majd újra körülnézett...

Egy amerikai hölgy jelentkezett: "A vágyak nélküliségről szeretnék kérdezni. Ne legyen vágy bennünk az iránt sem, hogy Sach Khandba térjünk? Vagy ez is csak csapda?"
A Mester azt felelte: "Bármi, ami közelebb visz... bármit, ami közelebb visz Istenhez, fejleszteni kell. Bármit, ami az Istenhez való visszatérés útjában áll, el kell kerülni. Egyszerűen éljetek."

Itt egy férfi... megszólalt: "Szeretném megkapni a beavatást."

A Mester folytatta: "Az a legfontosabb, hogy az elméletet minden részletében képesek legyetek megérteni... Aztán, amikor az Útra helyeznek benneteket, teljes szívvel és lélekkel gyakorljatok, ne félig-meddig vagy felületesen. ...Mindig holnapra halogatni... Ez rossz. Kérlek hát, folytassátok a gyakorlataitokat."

Egy tanítvány így szólt: "Csak azért szeretnék imádkozni hozzád, hogy nagyobb legyen a szeretetem és a hitem irántad."
A Mester azt válaszolta neki: "Ez a szeretet szárba szökken, amint kapcsolatba lépsz a Fény- és Hangfolyammal... vagy a Mester édes emlékezetét végzed."

Valaki más jelentkezett. A Mester intett: "Igen, tessék!"
"A szellemi haladás szempontjából hogyan éljünk a leghasznosabban?"
A Mester így válaszolt: "Tartsátok meg százszázalékosan a parancsolatokat, és fejlesszétek a fogékonyságotokat. Akkor az eredmény is százszázalékos lesz."
"Van-e még valakinek kérdése?"

Az utolsó kérdés ez volt: "Van néhány olyan munkám, aminek a végzése közben nem vagyok képes teljes mértékben a Mesterre emlékezni. Hogyan maradhatnék folytonosan a közeledben, miközben a munkámat végzem?"
Az utolsó válasz így hangzott: "Eleinte, bármi merülne fel a gondolataidban vagy az emlékezetedben, mindig csak azzal az egy dologgal foglalkozzál. Később, ha ezt megszokod, magától megy majd minden. Érted? Csak eredj örömmel utadra, és meg fogod tartani a Mester akaratát. De ehhez idő kell, nem elég egy nap. Csak menj örömmel."
(SS 74/9, 4. o.)