Augusztus - 20-21.

Amikor a Legmagasztosabb Kirpal Atya elhagyta az öt elemből alkotott testet... Isten akaratából jött, és Isten akaratából ment el. Mégis, amikor elhagyta fizikai testét, a szegény Ajaib nagyon sírt őrá emlékezve... Jött valaki hozzám akkor, és azt mondta: "Mindig arról beszéltél, soha nem szabad sírni vagy könnyezni, ha valaki elhagyja a testét, mert... nem hozhatjuk vissza többé... de te most sírsz. ...Miért sírsz?" Olyan mély volt a fájdalmam akkor, hogy alig tudtam beszélni, de azért elmeséltem neki a következő történetet:

Élt egyszer egy király, aki elhatározta, hogy néhány más országba is ellátogat... Szólt a királynénak, elmondta neki, hogy hamarosan útra kel. Valójában azonban a király nem jutott messze... kis idő múlva meggondolta magát, és visszafordult. A királyné, amint a király elment otthonról... rögtön találkára hívta a férfit, akibe szerelmes volt:
"A király épp most indult el hosszú útra, gyere hát, és örvendezzünk."
Amikor a király hazatért... nagyon meglepődött, hogy a királynéval van valaki... Hogyan kerülhetett ez az ember a palotába? Ám, amikor észrevette, hogy együtt vannak, és ruhátlanul alszanak egymás mellett, mégsem szomorodott el. ...Fogta a köpenyét, betakarta őket, aztán átment a másik szobába. Amikor a szerelmesek felébredtek, a királyné elszörnyedve vette észre, hogy a király köpenye van rajtuk. Arra gondolt, a király bizonyosan meg fogja büntetni, mert mindent látott. Rajta kívül senki más nem teríthette rájuk a király köpenyét. ...A király azonban nem szólt semmit a királynénak a történtekről, és bár sokáig éltek együtt, a hosszú évek során egyetlenegyszer sem említette a dolgot...
Teltek az évek, és amikor a királynak elérkezett az utolsó órája, hívatta fiait, hogy rájuk hagyja az örökséget... Azután így szólt:
"Engedelmeskedjetek anyátoknak, és tiszteljétek őt. Gondoskodjatok róla, jó asszony. Mindig teljesítsétek a kérését."
A királynénak is adományozott birtokot és vagyont, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. De amikor a király mindezt elmondta a fiainak... a királyné könnyezni kezdett, és keserves sírásra fakadt.
A király megkérdezte tőle: "Miért sírsz? Olyan birtokot írattam a nevedre, hogy ha meghalok, semmiben ne szenvedj majd hiányt. Mit kívánsz még...?"
"Nem a vagyon miatt sírok - válaszolta a királyné -, hanem azért, mert most, hogy elmégy, ki jön el majd, hogy rám terítse a köpenyt? Ki rejti el a vétkeimet?"

Elmondtam tehát annak a kedvesnek, ez az, amiért sírok. Elmondtam neki, hogy amikor a szeretett Mester a fizikai alakjában volt jelen, ő volt az, aki eltakarta hibáimat, és ő bocsátott meg nekem... De még most is, amikor már Sach Khandba visszatért, Sugárzó Alakjában kegyelmet ont rám, megbocsát, és eltakarja vétkeimet. Ha a Mester fizikai alakjában áll előttünk, kifejezhetjük, mi van a szívünkben, odamehetünk hozzá, és sírhatunk a lábainál. Akik befelé lépnek, és meglátják belül a Mester dicsőségét, és felismerik, hogyan hat a darshanja, sírnak a Mester emlékezetében, mert ők tudják, hogy a Mester fizikai alakjában nem jön vissza többé, és nem rejti el köpenyével a hibáikat.
(SB 86/6, 29-30. o.)