December - 03-04.

"Apró dolgok" folytatása

Látjátok, ezek azok az apró dolgok, amelyekkel nem törődtünk eddig. Pedig segítségükkel magasztossá tehetjük életünket. Kell, hogy valamilyen eszmény vezéreljen bennünket. Céltalanul hánykódunk - ez a baj. Gödröt ásunk itt, ott, amott, mindenhol, öt láb, hét láb, hat láb mélyen, vizet mégsem találunk.

Mindnyájatoknak mondom: el kell döntenetek, mi a célotok. Lehet, hogy a döntés egy napot, hármat vagy hetet vesz igénybe - ne törődjetek vele. De ha elhatároztátok magatokat, lépésről lépésre közeledtek célotok felé.

Vannak, akik előremennek, aztán visszalépnek, majd megint előre tartanak, és ismét meghátrálnak - ez persze időbe telik. Amikor a világba jöttem, nekem is nagy ambícióim voltak az élettel kapcsolatban. De döntenem kellett, és Isten kegyelmével számomra eldőlt: Isten az első, a világ a második. Utána minden úgy alakul ki körülöttünk, hogy a segítségünkre legyen.
Céltalanul hánykódunk, de nem vesszük ezt észre, és nem figyelünk meg semmit. Azt is mondhatnám, vaktában, meggondolatlanul lépünk, nem törődve a következményekkel.

Az ember megváltozhat,
ez az ember joga,
mert megkapta a megkülönböztetés képességét.

Az állatok nem. Az állatok is segítségünkre lehetnek, ha betanítjuk őket, de az ember bizonyos korlátok között szabad.
Tehát, amint mondtam nektek, húzzátok fel az órát csendben mindennap. Akkor egész nap frissek maradtok. Lehet, hogy túl sok a dolgotok, de ha felkészültök rá, frissek maradtok.
(SS 73/2, 11. o.)


folytatás december 19-én