a Mesterek ösvénye
Ez az egyetlen dolog, mely elkísér utunkon, soha nem pusztul el, soha nem lophatják el, és az egyetlen, mely egyformán segít ezen a világon és a túlvilágon is.
...a mayával senki sem volt még megelégedve... Soha nem marad egy helyen, nem állandó, folyton változik. Olyan, mint a fa árnyéka, amely reggel itt van, délután ott, este megint máshol, és van olyan időszak, amikor teljesen eltűnik.
Ezért mondják a Mesterek, hogy nincs béke és boldogság a maya gyűjtésében. Ha Isten odaadná nekünk a világ minden gazdagságát, akkor sem lennénk elégedettek.
Guru Ramdas Ji azt mondta: "Ó Uram, Te vagy az Igazság!" Az "Igazság" olyasmit jelent, ami soha nem hal meg, soha nem pusztul el, és kezdettől fogva létezik. Azt is mondta: "Azok, akik hálával vannak Irántad, a Te imádat éneklik, Téged imádnak, azok jók. Azok, akik így cselekednek, elérik Otthonukat.
Még az állatok és a madarak is kifejezik hálájukat és köszönetüket Istennek a maguk módján... a madarak kora reggel, mielőtt mi felébrednénk, már ébren vannak és énekelnek, saját nyelvükön zengik az Úr imáját.
Az egyetlen dolog, amelyet igazán érdemes kapni vagy kérni a Mestertől: a Naam áhítatának gazdagsága, melyet a Mester gyűjtött össze és tett jelenvalóvá.
(TW, 10-11. o.)